27. apríla 2026
A mai napon klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott vezetőedzőnkkel, Radványi Miklóssal. Miki 2021 nyarán, a II. ligában vette át csapatunk irányítását, és az elmúlt évek során együttesünk folyamatos fejlődésen ment keresztül, amelynek eredményeként stabil és versenyképes csapattá váltunk a legfelső bajnokságban. […]
22. apríla 2026
A Niké Liga segít – áprilisban a látássérültek kerülnek a középpontba Klubunk is csatlakozik a Niké Liga áprilisi jótékonysági akciójához a hétvégi fordulóban, ahol ezúttal a látássérültek és vakok támogatása kerül a középpontba. A „Niké liga pomáha” kezdeményezés keretében a hétvégi mérkőzéseken minden egyes elvégzett szögletrúgás után a liga névadó partnere, a Niké 200 euróval támogatja a Szlovák Vakok és Gyengénlátók Szövetségének (ÚNSS) munkáját. A [...]
6. apríla 2026
A rájátszás 4. fordulójában hazai pályán, Aranyosmaróton fogadtuk az AS Trenčín együttesét, ám a mérkőzés végén a vendégek örülhettek, miután 1–0-s győzelmet arattak. Csapatunk aktívan kezdte az összecsapást, az első percektől kezdeményezően léptünk fel, és több lehetőségünk is adódott. A trencséniek visszahúzódtak, tudatosan átadták nekünk a területet, játékukat elsősorban gyors kontrákra építették. Ennek ellenére sikerült többször is megbontanunk a védekezésüket, azonban helyzeteinket nem tudtuk gólra [...]
23. marca 2026
Csapatunk 2–1-es vereséget szenvedett az MFK Skalica otthonában a Niké liga rájátszásának harmadik fordulójában. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, komoly helyzetek nélkül. A hazaiak lényegében egyetlen igazán veszélyes próbálkozásukból szerezték meg a vezetést: a 31. percben Roman Potočný egy távoli lövéssel talált a kapuba. Ezt követően sem alakult ki jelentős fölény egyik oldalon sem, így egygólos hátránnyal vonultunk szünetre. […]
17. marca 2026
A bajnoki rájátszás kulcsfontosságú szakaszához érkeztünk, ahol már minden mérkőzésnek óriási jelentősége van. Csapatunk számára ez különösen igaz, hiszen a harmadik forduló következik, amelyen az MFK Skalica vendégeként lépünk pályára. […]
10. marca 2026
A futballban és az életben sem kell senkinek egyedül lennie – a Niké liga ismét segít Niké liga második rájátszási fordulójában klubunk büszkén csatlakozik a „Niké liga segít” kezdeményezéshez. A bajnokságban szereplő csapatokkal együtt támogatjuk az IPčko szervezetet, amely pszichológiai segítséget nyújt válságos élethelyzetben lévő emberek számára. […]

















