Fortuna ezúttal elpártolt csapatunktól.

Nem a várt eredményt hozott csapatunk számára az új bajnoki idény első mérkőzése.

Az aranyosmaróti „hazai“ pályán vívott találkozón a fiaink ugyan mindent megtettek a győzelemért, ám Fortuna istennő ezúttal elfordult tőlünk.

A szurkolók és az edző, Radványi Miklós elképzelései ellenére a mérkőzés vereséggel zárult, de a játék képe és a csapatszellem pozitívumokat is hozott.

Csapatunk az egész mérkőzésen domináns teljesítményt nyújtott, ám a kapu előtt hiányzott a szerencse és az élesség.

Ahogy a futballban gyakran mondják, „ha reggelig játszunk, akkor sem rúgunk gólt” – ez a mondás tökéletesen illett a szombati összecsapásra.

Csapatunk balszerencséjét Martin Šimko, a cséká öngólja alapozta meg. Javára legyen írva, hogy nem sokkal később javítani tudott, fejesgólja élményszámba ment.

A második, egyenlítő találat megszerzésére után, illetve az ellenfél egyik ritka kontrájából kapott gól után azonban hiába hajtott a lila-fehér gárda, az eredmény már – a rengeteg kihagyott ziccer ellenére, vagy pont amiatt – sajnos nem változott.

Radványi Miklós vezetőedző a mérkőzés után vegyes érzésekkel nyilatkozott. „Persze, hogy csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de látok pozitívumokat is. A csapat küzdött, és megmutatta, hogy van benne potenciál. Most fel kell emelnünk a fejünket, és mennünk tovább” – vélekedett.

A szurkolók is hasonló szellemben búcsúztatták a játékosokat a meccs után a lelátóról: „Fel a fejjel!” és „Szép volt, fiúk!” kiáltásokkal biztatták a csapatot, amely valóban nem játszott rosszul, ám a pontszerzés ezúttal elmaradt.

A csapatunk előtt most a következő mérkőzésre való felkészülés és egy hosszú utazás áll Nagymihályra. A szurkolók és a csapat egyaránt abban bízik, hogy a szerencse a második meccsen már mellénk szegődik.

A meccs összefoglalója és a Tamás Nándor, illetve az edző, Radványi Miklós értékelése ITT tekinthető meg.

(Fotó: Scholtz Karol, Szöveg és videó: Králik Róbert)

Oszd meg ezt az oldalat, válaszd ki a platformod!