Fontos győzelmet arattunk Trencsénben, így három ponttal gazdagodtunk a bajnokság hajrájában.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Szakolca elleni vereséget követően közös megegyezéssel, öt év után távozott vezetőedzőnk, Radványi Miklós. A szezon hátralévő részében a szakmai stáb irányítja a csapatot Czibor Norbert vezetésével.
Az első játékrészben a hazaiak kerültek közelebb a gólszerzéshez, de védelmünk és hálóőrünk remekül helytállt, így gól nélküli döntetlennel fordultunk a második játékrészre.
A fordulás után sikerült feltörni a gólcsendet: a 60. percben Filip Kiss egy parádés szabadrúgásgóllal juttatta előnyhöz csapatunkat. A vezetés megszerzését követően stábunk több helyen is frissített, és egészen a hajráig sikerült kontroll alatt tartani a mérkőzést.
A 90. percben azonban a hazaiak egyenlíteni tudtak, így úgy tűnt, meg kell osztoznunk a pontokon.
Együttesünk azonban nem adta fel: a csereként beálló Alen Mustafić a 93. percben egy remek egyéni megindulás után a középen érkező Ganbold Ganbayar elé passzolt, aki higgadtan a kapuba talált, beállítva az 1–2-es végeredményt, így értékes három pontot szereztünk idegenben.
A bajnokság utolsó előtti fordulójában, május 10-én Kassára utazunk, ahol újabb fontos mérkőzés vár ránk.
Hajrá KFC!




