A Rózsahegy és a Komárom labdarúgócsapata között zajló mai mérkőzés első félideje igazi harcos, rakkolós adok-kapok volt, ám a semleges nézők számára talán kicsit unalmasnak mondható.

Az edzők remekül felkészítették együtteseiket: alig engedték kibontakozni ellenfelüket. Kapura lövés is csak egy volt a Rózsahegy részéről, a mieink az első játékrészben nem találták el a célt. Született azonban egy lesgól a narancssárgák részéről, de a bíró érvénytelenítette a találatot.

Igazságos 0–0-ra állt a meccs a szünetben.

A második félidő elején, a 53. percben Mashike passzából Tamás Nándor zseniális cselsorozattal megpörgette védőjét és szemfülesen gurított a kapus mellett a rózsahegyi hálóba. A menteni igyekvő védő már csak beljebb segíteni tudta a lasztit.

0-1 a mieink javára!

Egyébként az igencsak agilis, gyors lábú szélsőnk részéről ez volt a 25/26-os idényben az első találat. Amely, mint végül kiderült: 3 nagyon fontos pontot ért!

Nem sokkal később a Rózsahegy egalizálhatott volna, ám a csatár a tizenhatosunkon belül a visszapassza előtt kivezette a labdát – a gól érvénytelen lett! Így sikerült megtartani a legszűkebb előnyt.

A hajrában a Rózsahegy vadul nyomott, de a támadásaik meddőnek bizonyultak. A lila-fehérek acélvédelme és Száraz kapus kiválóan állta a sarat. Aminek végül meg is lett a gyümölcse.

A mieink egyetlen kaput eltaláló lövéséből, Tamás Nándi révén gólt értek el, sőt győzelmet. Ez nevezik hatékonyságnak!

Ezzel a KFC fellépett a (nem teljes) tabella 8. helyére. Szép volt, fiúk! 💜🤍

(Szöveg: Králik Róbert, Fotó: a KFC FB-oldala)

Oszd meg ezt az oldalat, válaszd ki a platformod!