A Niké Liga 11. fordulójában számos izgalmas mérkőzés várja a foci szlovákiai szerelmeseit. A hétvége egyik fénypontja a nagyszombati derbi lesz, ahol a Spartak hazai pályán fogadja a Slovant. A mérkőzés vasárnap 15:30-kor kezdődik.

A szerdahelyi, csallóközi drukkerek is egy pikáns és feltételezhetően parázs összecsapásra készülhetnek, a DAC ugyanis a Zsolnát fogadja a MOL-arénában, ahol a tabella aktuálisan első két helyezettje méri össze erejét.

Természetesen minket (és szurkolóinkat) a szombati program kapcsán leginkább a Komáromi FC rózsahegyi vendégjátéka izgatja majd. Ez lesz a szombati nap első összecsapása 15:30-as kezdési időponttal, amelyet a Voyo sztrímimg-platformon nézhetnek meg az érdeklődők.

Csapatunk számára kulcsfontosságú lenne a jó szereplés, minimálisan a pontszerzés, mivel Radványi Miklós vezetőedző és csapata szeretne végre feljebb lépni a tabella utolsó előtti, rájátszást jelentő, 11. helyéről.

Csapatunknak az utóbbi hetekben sikerült kilábalni abból a mély gödörből, amelybe a szezon elején került. Az utóbbi hét meccsen csak egyszer hagytuk el a pályát vesztesen. Úgyhogy a pontszerzés Rózsahegyen nem számítana földöntúli bravúrnak. Sőt, még az idegenbeli győzelem sem!

Reméljük, ez sikerül is. Hajrá, lilák! 💜

(Szöveg: Králik Róbert, Grafika: a KFC FB-oldala)

 

Oszd meg ezt az oldalat, válaszd ki a platformod!