Kapusunkkal, Száraz Benjamín beszélgettünk, aki április 5-én, a Trencsén elleni mérkőzésen szenvedett sípcsonttörést. A műtétet követően mesélt a történtekről, a rehabilitációról, a mentális kihívásokról, valamint arról is, hogyan próbál a nehéz időszakban is a csapat mellett maradni.
– Benjí, először is — hogy vagy?
A körülményekhez képest jól, bár most lassabban telnek a napok. Amikor az ember hozzászokik a napi edzésritmushoz, ez a kényszerű szünet bizonyos szempontból nehezebb, mint amilyennek tűnhet.
– Visszanézted már az esetet? Hogyan látod most a történteket?
Igen, megnéztem, és továbbra is állítom, hogy azt a gólt nem kellett volna érvényesíteni. Van VAR, ami pont ilyen helyzeteket vizsgál, de másképp döntöttek, és ezt tiszteletben kell tartanom. Szerintem hiányoznak a kapu mögötti kamerák, amelyek segítenének elkerülni az ilyen tévedéseket. Nekünk ott volt, és abból a szögből minden egyértelmű volt.
– És mi a helyzet magával a döntéssel – belemenni a párharcba? Milyen gyorsan kell reagálnia egy kapusnak ilyen helyzetben?
Szó szerint egy századmásodpercem van arra, hogy eldöntsem, belemegyek-e vagy sem. Úgy döntöttem, hogy segítek a csapatnak, megakadályozom a gólt – és ezt nem bánom.
– Szerinted egy kapus másképp éli meg az ilyen sérüléseket, mint egy mezőnyjátékos?
Őszintén szólva – szerintem összehasonlítható. Minden játékosnak, pozíciótól függetlenül, ugyanazokkal a kihívásokkal kell megbirkóznia: a fájdalommal, a várakozással, a bizonytalansággal. A pályán betöltött pozíció nem változtat sokat ezen.
– Pályafutásod során volt már hasonló sérülésed?
Már van tapasztalatom a sérülésekkel – a futballban nehéz elkerülni őket. De mindegyik más, ezért számomra ez ismét új helyzet. Semmire sem lehet teljesen felkészülni előre.
– Honnan merítesz erőt, hogy átvészeld ezt a nehéz időszakot?
Nagyon régóta foglalkozom futballal, és meg vagyok győződve arról, hogy mentálisan ellenállóbb vagyok, mint régen. De őszintén szólva – az erőt elsősorban a menyasszonyom, a családom és a barátaim adják. És természetesen a sport iránti szeretet – hiszen az soha nem múlik el, még akkor sem, ha nem rúghatod a labdát.
– A rehabilitáció melyik szakaszában tartasz most?
A kilenc hétből öt már mögöttem van a lábam rögzítésével. Utána lassan belekezdünk a tényleges lábadozásba. Ez egy hosszú távú folyamat, de a terv szerint halad.
– A sérülés ellenére is tudsz valamilyen módon részt venni a csapat életében?
Jelenleg az állapotom csak azt engedi, hogy szurkoljak és támogassam őket. Nem sok, de igyekszem legalább így jelen lenni.
– Kívülről hogyan látod a csapat teljesítményét?
A mi kezünkben van a sorsunk. És hiszem, hogy sikerülni fog.
– Mit üzennél a csapattársaidnak a szezon utolsó szakaszában?
Azt kívánom nekik, hogy egészségesen harcolják végig ezt az időszakot, és a végén legyen happy end. Ennél többet nem is kell kívánni.
– Mit tanított neked ez az időszak, és mit viszel magaddal belőle?
Hogy legyek türelmes, és tudjak támaszkodni a körülöttem lévő emberekre. Hogy soha ne adjam fel, és inkább a hosszú távú célokra koncentráljak, ne csak arra, ami éppen most történik. Ez a futballban éppúgy igaz, mint az életben.
Benjínek gyors felépülést és mielőbbi visszatérést kívánunk!
