Zoran Ivanics, Foto: FK Beluša

A szlovák harmadosztály első fordulója kemény leckét adott a B-csapatoknak. A hét tartalékcsapat közül csupán kettő tudott győzelemmel debütálni.

Az FC Košice B (Kassa) magabiztosan, 4:1-es győzelemmel tért haza Sztropkóról  (Stropkov), míg a Dukla Banská Bystrica B (Besztercebánya) egy szoros, 1:0-s sikerrel gyűjtötte be a három pontot Bánfalván (Bánová).

A többi B-csapat azonban pont nélkül maradt az első körben. Különösen a Nyugati csoportban szerepeltek gyengén a tartalékok, ahol a tabella alján kullognak, a legnagyobb vereségeket elszenvedve.

A mi tartalékcsapatunk, bár nem okozott csalódást, szintén vereséget szenvedett Bellusban (Beluša), 1:3 arányban.

„A srácok többségének ez volt az első meccse a felnőtt mezőnyben. A vereség ellenére meg kell dicsérnem őket az elhivatottságukért” – értékelt Adrián Danada, az U23-as csapatunk edzője.

Csapatunk két tizenegyest és egy szögletet követően kapott gólt.

„Hiányzott a tapasztalat, de hiszem, hogy az A-csapat játékosainak bevonásával fiataljaink folyamatosan fejlődni fognak” – tette hozzá bizakodóan.

A-csapatunk ugyanis csak vasárnap hajnalban tért vissza a Nagymihály (Michalovce) elleni meccsről, így senki sem vállalta a következő háromórás utat Bellusba (Beluša). A B-csapatban így csak Kmeťo Dávid és Ivanics Zoran lépett pályára az A-keretből, akik nem utaztak a Zemplénbe.

A kezdőcsapatunkban tíz U23-as korú játékos szerepelt.

Hazai mérkőzéseit a B-csapatunk egyelőre Ógyallán (Hurbanovo) fogja játsszani. Ha kedvet éreznek egy jó harmadosztályú meccs megtekintéséhez, és szeretnétek szurkolni a javarészt saját nevelésű játékosainkból álló B-csapatunknak, kövessék weboldalunkat és Facebook-oldalunkat, ahol a B-csapat meccseiről is hírt adunk. Illetve jöjjenek el Ógyallára, és buzdítsák a srácainkat személyesen a helyszínen!

A következő hazai (Ógyallán) mérkőzést a csapatunk Galánta (Galanta) ellen játsza 10-én 17 órától.

(Szöveg: Králik Róbert, Forrás: sportnet.sk, Fotó: FK Beluša)

Oszd meg ezt az oldalat, válaszd ki a platformod!