• 5. novembra 2025

    A Niké liga Fantasy játékában, ahol az nyer, aki a legjobb csapatok rakja össze, a védők között két KFC-s is ott van a liga öt legértékesebb játékosa között. Az első 6,1 milliós értékkel a csapatunk legeredményesebb játékosa, Šimon Šmehyl! Ondro Rudzan az ötödik a listán. Gratulálunk, srácok! (Szöveg: Králik Róbert, Grafika: Niké liga)

  • 20. augusta 2025

    📣 Örömmel tájékoztatom a sportkedvelő közönséget, hogy a Komáromi Futball Club, az izsai Községi Sportklub és Izsa Község együttműködési megállapodást kötöttek.  Írta Facebook-bejegyzésében Domin István, Izsa község polgármestere (a képen a Komáromi FC elnöke, Baráth György balján) Amint a bejegyzésben áll, a három szerződő fél többszöri egyeztetés után közös célkitűzést fogalmazott meg a fiatalság nevelése és az utánpótlásképzés területén. Külön öröm számunkra, hogy ez az izsai focipályán történik majd. Olyan [...]

  • 12. augusta 2025

    A komáromi FC női szakága utánpótlás tábort szervezett a klub csapataiban futballozó általános iskolás lányoknak. A 2017 óta szerveződő összpontosítások sorában az idei immár a negyedik alkalom, amikor kizárólag lányokkal is lehetséges megtölteni a létszámot, amely immár 21 lányt jelent a WU11-15-ös korosztályból, akikkel 4 felnőtt, szervezők és edzők felügyelete alatt folyik a szakmai munka és lazább csoportos tevékenység.   További részleteket az ITT megtekinthető videóból tudhatnak meg, illetve remélhetőleg [...]

  • 16. júla 2025

    Utolsó felkészülési mérkőzésünket az MTK Budapest otthonában játszuk szombat délután ⚽️⚔️ A mérkőzésre a belépés ingyenes❗️ 🏟️ Helyszín: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 2. (Sándor Károly Labdarúgó Akadémia)   Hajrá, fiúk! 💪 Hajrá KFC!💜🤍

  • 15. júla 2025

    Medgyes Péter személyében rutinos edző irányításával kezdte meg nyári felkészülését női csapatunk. 💪 Az augusztus 16-i bajnoki rajtig több felkészülési mérkőzés is vár lányainkra, akik hazai és magyarországi együttesek ellen is pályára lépnek. ☝️ Nagy Jenőnek köszönjük a csapatért végzett munkáját!    Hajrá, csajok! 💪 Hajrá KFC!💜🤍

  • 15. júla 2025

    Csütörtökig Lipóton edzőtáborozik, szombaton pedig az MTK Budapest vendégeként lép pályára a nyár utolsó felkészülési mérkőzésén felnőtt férfi együttesünk. 💪   Hajrá, srácok! 👏 Hajrá KFC!💜🤍

Oszd meg ezt az oldalat, válaszd ki a platformod!